2005. 07. 02. - szombat

A Suzuki 4x4 fórumon már hetekkel a verseny elõtt olvasható volt a kiírás, amit nap mint nap meglátogattam, hogy minden szükséges információt beszerezzek. Amit az indulásig megtudtam az az volt, hogy Tatabányáról indul a mezõny és valahol Zirc mellett fog végzõdni a trophy ami kb. 205km-es távból és három szakaszakaszból fog állni. Pénteken a délutáni órákban indultunk Bagoolyékkal, majd a szállás miatt különváltunk. Minket ugyanis Karesz barátom szállásolt el Várpalotán, amit ezúton is köszönök neki. Nagy nap várt minket ezért hamar nyugovóra is tértünk.

Reggel öt óra körül keltünk, mert kb. 70km-t kellett a rajtig utazni, ahova hat óra körül meg is érkeztünk. Az esõ megállás nélkül esett és ígéretesen áztatta a terepet. Közben csak gyûlt a sok terepjáró köztük sok-sok ismerõssel. Karesszal a rég bevált formációt választottuk, ahol is ketten vagyunk egy csapat, így ha bármelyikünknek gondja adódna a másik azonnal segíteni tud. Közel egy súlycsoportba tartozik a Hilux és a 4Runner, bár Karesz gépe sokkal erõsebb én viszont bevállalósabb vagyok. A rajt sorbaállásos verzióban ment, mert a sorsolást nem tudták megoldani a szervezõk, mivel még bõven volt aki még akkor nevezett amikor az elsõ autót elindították. A mezõny elsõ negyedében rajtoltunk kb. hét óra tízperckor és a start után kiderült, hogy a sorbaállás alatt megjavított méterszámlálónk is jól mûködik és az itiner is pontos. Na ennek nagyon örültünk. A terep iszonyat jó volt. Amirõl egy igazi off-roados álmodik azt mind mind egyszerre megkaptuk. Nagy emelkedõk, lejtõk, dagonyák és akcióhelyek. Olyan 11km-t tettünk meg, amikor egy oldalra dõlõ útszakaszhoz értünk és mivel nem volt a keréknyom eléggé mély ahhoz, hogy a kocsit megtartsa ezért kicsúszott a nyomból a kerék és keresztbefordultam. Szerencsére volt jobboldalon fa amihez köthettünk és visszacsörlõzhettük a Hilux-ot. Mivel egy facsoport volt az autó bal elejénél is, aminek neki is támasztottam a tolóvasat, nem volt egyszerû a jobbra derékszögbe való csörlõzés. Ezért Karesz rám kötött és hátrább húzott, hogy távolabb legyek a fáktól és jobb szögben álljon a kötél. Húzás közben próbáltam a kormánnyal és a kerekek forgatásával könnyíteni a dolgon, de ezzel csak rontottam a késõbbi esélyeimen, mert ott ahol most az elsõ kerekek megradírozták a talajt, ott a hátsó kerekek nem fognak megmaradni és a kocsi hátulja fog oda lecsúszni, ahol az eleje volt. Végülis két csigával és két csörlõvel folyamatosan új kötéseket keresve húztuk fel a kocsit, hogy az úton maradjon, miközben méterekek tudtam elõre haladni. A ki be szállást megnehezítette hogy kb. 30 fokban dõlt a kocsi balra és a növényzet szúrós, tüskebokros volt. A komfort érzetünket a megállás nélkül szakadó esõ biztosította. Végülis sikerült ezen a tízen pár méteres szakaszon továbbjutni, majd balra derékszögben kellett volna lemenni egy nagyon meredek és csúszós szakaszon. Szekszipilje ennek a lejtõnek a közepén található egy méter hosszú majdnem függõleges dobbantó volt ami akkorát tudott volna dobni a Hilux-on, hogy most a holdon lenne szerviz kocsi, ha bevállalom csörlõ nélkül. Ezért inkább jobbra felkanyarodtam, illetve csörlõvel felhúztam magam, majd mikor már a kocsi hátulját be tudtam ereszteni, elkezdtem engedni szépen lassan. A dobbantónál elfogyott a kötél ezért újat kellett kötni. Így két kötésbõl lent voltam. Megfordulni szerencsére volt hely, majd az itiner alapján tovább mentünk. Kareszék meg visszatolattak a rázós részbõl így nem kellett, hogy ismét egy órát elszórikázzunk holmi mentéssel. Egy pár száz méter múlva ismét találkoztunk és folytattuk utunkat mint ha mi sem történt volna. Ekkorra már 10.45 volt és kemény 14km-t tudhattunk magunk mögött. Lendületesen haladtunk a folyamatosan esõ áztatta terepen, majd egy szûk völgybe érkeztünk ahol torlódás alakult ki. Kiszálltunk a kocsiból és elõre mentünk megnézni a feladatot. Ha kategorizálnom kéne, akkor ez a difitörõs sirató nevet kapná, mert zár nélkül csak lendületbõl lehetett teljesíteni, illetve csörlõvel. Ahogy sorra kerültünk megmutattuk, hogy a Toyota ismét nem csak teszkó bevásárlásra jó. Miután felmentem Kareszt vártam és néztem, hogy hogy jön fel. A fekete 4Runner jött ám, mint a vakond csõtöréskor kifelé a túrásból. Nagyon jól nézett ki. Huh. Aztán egy quadost még felsegítettünk, mert az utolsó métereket nem tudta leküzdeni. Sikeresen felhúztuk, majd folytattuk utunkat. Az ebédidõ már rég eltelt, amikor kezdett az esõ alábbhagyni. Közben a laptopra nézek és látom ám, hogy Zirctõl egyre csak távolodunk és már az északi határ mellett kóválygunk a Duna mellett. Délután 3 óra volt és még csak 45km-t tudhattunk magunk mögött, ha valaki azt mondta volna, hogy itt a cél nagy örömmel hajtottam volna be és elismerõen mondtam volna, hogy ez aztán jó volt! Lelkesedésünk még mindig nem lankadt és csak haladtunk a kijelölt úton. Közben fogyasztottuk az elõre gyártott szendvicsek tömkelegét, kólával meg csokival. Mindenki nagyokat bólogatott amikor felvetettem, hogy a következõ faluban eszünk egy rendes pörköltet rántott hússal és miegymással, mert arra az energiára éjszaka nagy szükségünk lesz. Hát falut találtunk, de a késdobálóba csak folyékony kenyeret adtak, ezért aszfalton elviharoztunk Tatabányára és beültünk egy szép muskátlis kerthelységbe, ahol degiszre kajáltuk magunkat. Az evés után ágyba feküdni, mint terepjáróba rázkódni vágytunk volna, de ez most nem a kívánság mûsor és siettünk vissza folytatni a félbehagyott küldetésünk. Egyre csak közeledtünk az igazi Bakony dimbes dombjai közé, amit a középsõ szakasz síksága után már nagyon vártunk. Sajnos az utolsó szakaszt már tök sötétben kellett hogy megtegyük, így a csodálatos környezetet csak a refrektoraink fénye erejéig élvezhettük. Már amikor világítottak, mert a felverõdõ sár az elsõ lámpákat szinte azonnal betakarta és fény az nem sok jutott át rajtuk. Figyelmünk is egyre kókadt, fáradtunk a sok zötykölõdéstõl. Tibivel aki navigált nekem az éjszaka helyet cseréltünk, mert én nem bírtam tovább vezetni. És ahogy az kiderült navigálni is csak akkor tudtam mikor megállt egy keresztezõdésben és felkeltett. Nagyon kimerültem és éjjel kettõ után szinte beszámíthatatlan állapotba kerültem a fáradságtól. A cél közel volt, de az utolsó kilométereket már aszfalton tettük meg. Ekkor már 02.45-öt mutatott az óra és több mint 230km-t tettünk meg. Ez a trophy saját teljesítményrekordom lett és egyben versenyszínvonal mércéjét is nagyon magasra tette.

Ezt nehéz lesz überelni! Köszönjük a rendezõknek!

NNHoze

2005. 07. 02. - Függetlenség napja trophy - Tatabánya-Zirc - Zirc 4x4 Club

2005. 07. 02. - szombat A Suzuki 4x4 fórumon már hetekkel a verseny elõtt olvasható volt a kiírás, amit nap mint nap meglátogattam, hogy minden szükséges információt beszerezzek. Amit az indulásig megtudtam az az volt, hogy Tatabányáról indul a mezõny és valahol Zirc mellett fog végzõdni a trophy ami kb. 205km-es távból és három szakaszakaszból fog állni. Pénteken a délutáni órákban indultunk Bagoolyékkal, majd a szállás miatt különváltunk. Minket ugyanis Karesz barátom szállásolt el Várpalotán, amit ezúton is köszönök neki. Nagy nap várt minket ezért hamar nyugovóra is tértünk. Reggel öt óra körül keltünk, mert kb. 70km-t kellett a rajtig utazni, ahova hat óra körül meg is érkeztünk. Az esõ megállás nélkül esett és ígéretesen áztatta a terepet. Közben csak gyûlt a sok terepjáró köztük sok-sok ismerõssel. Karesszal a rég bevált formációt választottuk, ahol is ketten vagyunk egy csapat, így ha bármelyikünknek gondja adódna a másik azonnal segíteni tud. Közel egy súlycsoportba tartozik a Hilux és a 4Runner, bár Karesz gépe sokkal erõsebb én viszont bevállalósabb vagyok. A rajt sorbaállásos verzióban ment, mert a sorsolást nem tudták megoldani a szervezõk, mivel még bõven volt aki még akkor nevezett amikor az elsõ autót elindították. A mezõny elsõ negyedében rajtoltunk kb. hét óra tízperckor és a start után kiderült, hogy a sorbaállás alatt megjavított méterszámlálónk is jól mûködik és az itiner is pontos. Na ennek nagyon örültünk. A terep iszonyat jó volt. Amirõl egy igazi off-roados álmodik azt mind mind egyszerre megkaptuk. Nagy emelkedõk, lejtõk, dagonyák és akcióhelyek. Olyan 11km-t tettünk meg, amikor egy oldalra dõlõ útszakaszhoz értünk és mivel nem volt a keréknyom eléggé mély ahhoz, hogy a kocsit megtartsa ezért kicsúszott a nyomból a kerék és keresztbefordultam. Szerencsére volt jobboldalon fa amihez köthettünk és visszacsörlõzhettük a Hilux-ot. Mivel egy facsoport volt az autó bal elejénél is, aminek neki is támasztottam a tolóvasat, nem volt egyszerû a jobbra derékszögbe való csörlõzés. Ezért Karesz rám kötött és hátrább húzott, hogy távolabb legyek a fáktól és jobb szögben álljon a kötél. Húzás közben próbáltam a kormánnyal és a kerekek forgatásával könnyíteni a dolgon, de ezzel csak rontottam a késõbbi esélyeimen, mert ott ahol most az elsõ kerekek megradírozták a talajt, ott a hátsó kerekek nem fognak megmaradni és a kocsi hátulja fog oda lecsúszni, ahol az eleje volt. Végülis két csigával és két csörlõvel folyamatosan új kötéseket keresve húztuk fel a kocsit, hogy az úton maradjon, miközben méterekek tudtam elõre haladni. A ki be szállást megnehezítette hogy kb. 30 fokban dõlt a kocsi balra és a növényzet szúrós, tüskebokros volt. A komfort érzetünket a megállás nélkül szakadó esõ biztosította. Végülis sikerült ezen a tízen pár méteres szakaszon továbbjutni, majd balra derékszögben kellett volna lemenni egy nagyon meredek és csúszós szakaszon. Szekszipilje ennek a lejtõnek a közepén található egy méter hosszú majdnem függõleges dobbantó volt ami akkorát tudott volna dobni a Hilux-on, hogy most a holdon lenne szerviz kocsi, ha bevállalom csörlõ nélkül. Ezért inkább jobbra felkanyarodtam, illetve csörlõvel felhúztam magam, majd mikor már a kocsi hátulját be tudtam ereszteni, elkezdtem engedni szépen lassan. A dobbantónál elfogyott a kötél ezért újat kellett kötni. Így két kötésbõl lent voltam. Megfordulni szerencsére volt hely, majd az itiner alapján tovább mentünk. Kareszék meg visszatolattak a rázós részbõl így nem kellett, hogy ismét egy órát elszórikázzunk holmi mentéssel. Egy pár száz méter múlva ismét találkoztunk és folytattuk utunkat mint ha mi sem történt volna. Ekkorra már 10.45 volt és kemény 14km-t tudhattunk magunk mögött. Lendületesen haladtunk a folyamatosan esõ áztatta terepen, majd egy szûk völgybe érkeztünk ahol torlódás alakult ki. Kiszálltunk a kocsiból és elõre mentünk megnézni a feladatot. Ha kategorizálnom kéne, akkor ez a difitörõs sirató nevet kapná, mert zár nélkül csak lendületbõl lehetett teljesíteni, illetve csörlõvel. Ahogy sorra kerültünk megmutattuk, hogy a Toyota ismét nem csak teszkó bevásárlásra jó. Miután felmentem Kareszt vártam és néztem, hogy hogy jön fel. A fekete 4Runner jött ám, mint a vakond csõtöréskor kifelé a túrásból. Nagyon jól nézett ki. Huh. Aztán egy quadost még felsegítettünk, mert az utolsó métereket nem tudta leküzdeni. Sikeresen felhúztuk, majd folytattuk utunkat. Az ebédidõ már rég eltelt, amikor kezdett az esõ alábbhagyni. Közben a laptopra nézek és látom ám, hogy Zirctõl egyre csak távolodunk és már az északi határ mellett kóválygunk a Duna mellett. Délután 3 óra volt és még csak 45km-t tudhattunk magunk mögött, ha valaki azt mondta volna, hogy itt a cél nagy örömmel hajtottam volna be és elismerõen mondtam volna, hogy ez aztán jó volt! Lelkesedésünk még mindig nem lankadt és csak haladtunk a kijelölt úton. Közben fogyasztottuk az elõre gyártott szendvicsek tömkelegét, kólával meg csokival. Mindenki nagyokat bólogatott amikor felvetettem, hogy a következõ faluban eszünk egy rendes pörköltet rántott hússal és miegymással, mert arra az energiára éjszaka nagy szükségünk lesz. Hát falut találtunk, de a késdobálóba csak folyékony kenyeret adtak, ezért aszfalton elviharoztunk Tatabányára és beültünk egy szép muskátlis kerthelységbe, ahol degiszre kajáltuk magunkat. Az evés után ágyba feküdni, mint terepjáróba rázkódni vágytunk volna, de ez most nem a kívánság mûsor és siettünk vissza folytatni a félbehagyott küldetésünk. Egyre csak közeledtünk az igazi Bakony dimbes dombjai közé, amit a középsõ szakasz síksága után már nagyon vártunk. Sajnos az utolsó szakaszt már tök sötétben kellett hogy megtegyük, így a csodálatos környezetet csak a refrektoraink fénye erejéig élvezhettük. Már amikor világítottak, mert a felverõdõ sár az elsõ lámpákat szinte azonnal betakarta és fény az nem sok jutott át rajtuk. Figyelmünk is egyre kókadt, fáradtunk a sok zötykölõdéstõl. Tibivel aki navigált nekem az éjszaka helyet cseréltünk, mert én nem bírtam tovább vezetni. És ahogy az kiderült navigálni is csak akkor tudtam mikor megállt egy keresztezõdésben és felkeltett. Nagyon kimerültem és éjjel kettõ után szinte beszámíthatatlan állapotba kerültem a fáradságtól. A cél közel volt, de az utolsó kilométereket már aszfalton tettük meg. Ekkor már 02.45-öt mutatott az óra és több mint 230km-t tettünk meg. Ez a trophy saját teljesítményrekordom lett és egyben versenyszínvonal mércéjét is nagyon magasra tette. Ezt nehéz lesz überelni! Köszönjük a rendezõknek! NNHoze