2005. 08. 05-07. - péntek-vasárnap

Az igazat megvallva először nem volt túl nagy a lelkesedésem, mert nem igazán rajongok a homokért. Mivel a mi vidékünkön a homok ritkaságnak számit ezért nincs túl nagy gyakorlatom a homokban való autózásban. Pótolandó e hiányosságom mégis rávettem magam a részvételre. No meg persze úgy nézett ki, hogy szinte mindenki aki számit ott lesz. Többek között Karesz [4Runner], Ro-bika [Range Rover], Bagoolyék [TLC], Zoliék [Roky] és még sokan mások, akikkel szívesen találkozom az ilyen eseményeken. Pénteken délután Bagoolyos négy órakor indultunk azaz ötkor. Az eső szinte megállás nélkül esett, de mire odaértünk Császártöltésre még a nap is kisütött. A főúton tábla jelezte: off-road jobbra. 900 méter és máris a fák között előbukkan az off-road kemping sok-sok terepjáróval és sátorral. Minket "Hutyutyu Gabi" várt aki a sátorhelyet biztosította számunkra. Sátrat vertünk és közben nagyokat vicceltünk. Józsiék az off-road hadsereget üzembe helyezték ami a három quad utánfutóról való levétele és a TLC kerékcseréje jelentett. Időközben Karesz is előkerült, aki Várpalotáról igyekezett ide. Egyre csak gyűlt a társaság és a tábor alaphangereje és jókedve is emelkedést mutatott. Közben kimentünk kávézni a falu első kocsmájába, ahol tanúi lehettünk Császártöltés egy szokványos hétköznapi este hangulatának. Már besötétedett amikor visszaindultunk. Az aszfaltról letérve egy kisebb speciál volt az út közepén amit kedves Jánosunk BMW típusú személygépkocsijával teljesíteni próbált. Mondom csak próbált mert ekkora már egy páran megástuk 33"-as és 35"-ös gumikkal és hát ahhoz, hogy átjusson legalább a bömbi végsebességének a kétszerese kellett volna. Megkereste a vonószemet majd egy kis segítséggel vissza húztuk. Persze a dagonya mellett ott volt a kikerülési lehetőség is, amit ezen akció után jobban preferált. Az éjszakai trophy elkezdődött. Egymás után rajtoltak az autók. Mi valamikor a vége felé kerültünk sorra. A startnál rémisztgetni próbáltak, hogy jaj mekkora víz van az útvonalon, meg hogy vigyük magunkkal kétnapi hidegélelmet, de mi ezen csak jót mosolyogtunk. Miután elrajtoltunk a mosoly hamar eltűnt az arcunkról, mert kb. negyed órás autózás után egy nagy rétre értünk ki, ahol nyomot nem igazán véltünk felfedezni. Viszont egymás után álltak az autók valamiért? Hát gondoltuk csak pihennek, így jobbra mellettük elkezdtünk előre törni. Az első métereket is már nagyon érdekesen tettük meg, de ami az után várt minket arra aztán tényleg senki se számított. Ahogy haladtunk el az álló kocsisor mellett láttuk ám, hogy itt aztán mindenki küzdd az életéért és egymáshoz csörlőzik magukat, mert más nem igen volt amihez kötni lehetett. Közben meg-meg fogja valami süppedős a Hilux-ot is, de az a lendületéből nem veszítve haladunk tovább az egyre csak mélyebb vizenyős területen. Már kezdtem a megbarátkozást a tájjal, mivel tutira vettem, hogy mi is úgy végezzük pillanatokon belül mint a bal oldalon felsorakozottak. A döbbenet az arcomra fagyott mikor egyszer csak a motorháztető is víz alá került, de nem álltunk meg és átjutottunk a rázós részen. Közben utolértünk egy előttünk haladót és meg kellett, hogy álljunk. Huh. Ez kemény volt. A lényeg, hogy átértünk és nem akadályozzuk a többieket a szabad haladásban. KP volt egy karón, amit begyűjtöttünk és haladtunk volna tovább, ha nem Ausztrália felé vette volna az irányt a kocsi és nem ássa be magát tengelyig. Szerencsére még ott volt az előttem megállt kocsi, amihez rákötöttünk és csörlővel szépen kihúztam magam az ingovány fogságából. Egy darabig még ezt az élményt próbáltam feldolgozni, de hamar eszmélni kellett, mert ismét egy marasztaló helyre érkeztünk. Kiszálltam és szemügyre vettem a terepet. Látszott, hogy az a nyom ahol egy kocsi már elhaladt nem sok jót ígér, ezért mindenképp új nyomot kell csinálni. A veszélye annak, hogy a kétméteres gazban egy 500kg-os szalmabálának ütközünk szó ami szó nagy volt. Megpróbáltam az utat gyalog végigjárni először, majd úgy vágtunk neki. Szerencsére ismét sikeres volt az átkelés, nem úgy mint egy UAZ-os versenytársnak, aki a háromnegyedénél elsüllyedt. Természetesen megfordultunk a száraz részen és csörlővel kihúztuk az mocsárból. Haladtunk tovább, de most már az UAZ-os is csapódott hozzánk. Elérkezett a következő rizikós rész. Ismét gyaloglás következett. A ruházatom komfortját a gumicsizma rendszeres kiöntése és a zoknim kicsavarása jelentette, mert szinte állandó volt ezeken a helyeken a fél méternél is mélyebb víz. A nyom egyszer csak egy facsoporthoz ért amit jobbról is és balról is meg lehetett kerülni, majd ment tovább a sötétségbe. A balos nyomba kedves UAZ-os társunk dagonya bérletet váltott és úgy döntött, hogy megvárja amíg kihúzza valaki. Gondoltam miért ne segítsünk megint, jobbról mi sem egyszerűbb az előre jutás. Ja, gondoltam én. De mikor a kerülést megkezdtem és oda értem a jobbos nyomba egyszer csak a Hilux fejlámpái megvilágították az előttem elterülő problémát, ami azonnal a motorháztetőig ért és furcsa bugyogó hangot hallatott. Nem rémüldöztem, az előbb már úgyis mondtam magamban, hogy ez rosszabb már nem lehet és a fél kettőt padlóig nyomtam. A mutatvány sikeres volt. Szemtanúk elmondása szerint a platóm teljesen víz alatt volt. Az UAZ közben kiszabadult és Roky Zoli következett. Felhasalt. Megkötöttük és vissza húztuk. Újra megpróbálta és végül átjutott. Utunk további része is akciókban gazdagon telt. Egy kis idő múlva Karesz, akivel együtt mentem szólt, hogy mintha nem lenne első hajtás a 4Runner-en. Előjele nem volt, nem recsegett, nem kattogott. Megemeltük jack-el a Toyotát és elkezdtük vizsgálgatni. Végülis nem találtunk rendellenességet, így összekötöttük a két kocsit és kimentünk a legközelebbi aszfaltos útra. Karesz visszament a táborba mi meg folytattuk a kiképzést. A speciálok nem nekünk voltak kitalálva és mindenhol nagy várakozás előzte meg a sorrakerülést. Elértünk egy patakhoz amin öt darab farönk volt híd gyanánt lefektetve. A feladat az lett volna, hogy rögzítsük úgy a fákat egymáshoz, hogy kocsival át tudjunk kelni rajta. Ehhez már nagyon fáradtak voltunk és rizikós lett volna a sáros, csúszós fákon átmanőverezni a Hilux-ot. Csúnyán bele lehetett volna esni, amint az később kiderült volt akinek ez sikerült is. Kerültük és folytattuk utunkat a cél felé, ami már kezdett közeledni, de még úgy a negyede vissza volt. Ezen a szakaszon már könnyebb volt a haladás és versenyzőkkel is ritkábban találkoztunk. Olyan háromnegyed négy körül érkeztünk meg így mi voltunk a negyedikek akik a célvonalon áthaladtak. Az éjszakai össztáv 57km-re sikeredett a kisebb kitérőkkel együtt. Karesz már az álmok álmát aludta kocsijába, a tábor meg kihalt volt. Mindenki még kint volt és küzdött. Raktam fát a tábortűzre és egy jó zuhanyzás után nyugovóra tértünk.

A szombat reggel elég hamar eljött. Félkómásan kóválygott a mezőny már ébren lévő része. A szervezőktől kérdeztük a mai napi feladatokat, de mint kiderült nappali trophy az ugyan nem lesz, de a triál szekciók nyitva vannak előttünk. Mivel se én se Karesz nem rajongunk a triálozásért, ezért nekiálltunk megnézni a 4Runner-t, hogy mitől ment el az első hajtása. Karesz nem mondta az éjjel, hogy már régebben volt valami szerelés a jobb első féltengelynél és a zégergyűrű ami biztosítja a kerékagyban enyhén szólva is meg volt fáradva. Ez volt az oka, hogy elment az első hajtás, mert a féltengely befelé kicsúszott az agyból ezért a diferenciálmű folyamatosan szétdiferált és nem jutott nyomaték a bal kerékre. Szerencsére a rücnik nem sérültek meg. A hibát gyorsan javítani tudtuk egy M8-as csavarral és egy nagy tányéralátéttel amit a féltengely végébe tekerünk be, így megakadályozva, hogy az becsússzon. A szerelésnek még azért nem volt vége. Az önindító is vacakolt, így hát azt is levettük. Szétszedtük és lám lám a behúzó kontakt meg volt égve és rágódva. Megtisztítottuk és összeszereltük. Innen kezdve volt ismét két működőképes nagyautónk és mivel a lelkesedésünk se hagyott alább, ezért elindultunk megjárni a múlt éjszakai szakasz legdurvább részeit. Természetesen a fő célunk a videózás volt. Minden pocsolyába háromszor kellett belemenni, mígnem sikerült jó felvételt csinálni. A nagy dagonyánál több kört is megtettünk és csak egyszer hasalt meg a Hilux, de onnan is kiszabadult önerőből. Persze találtunk olyan részeket, ahonnan csak csörlővel tudtunk kijönni, de az már csak részlet kérdése volt. Nagyon jót autóztunk és hát megérte visszajönni erre a szakaszra, mert a táj szépsége lenyűgöző volt, amit éjjel nem láthattunk. A nap kezdett lefelé menni, így hát mi is próbáltuk az irányt a táborhely felé venni. Fáradtan, vizesen, éhesen értünk be a táborhelyre ahol a többiek a triálozást maguk mögött tudva "relaxáltak" és várták az éjszakai futamot. Mivel már minden ruhám vizes és sáros volt, össze guberáltam a legszárazabb példányokat a csizmámból ismét kiöntöttem a vizet, majd a kocsma felé vettük az irányt, ahol némi melegszendvics és kapuccsinó formájában próbáltuk roborálni magunkat. Épp lenyeltük az utolsó falatot, mikor sietve berobogtunk a falu központba, mert a falunapok alkalmából onnan indult az éjszakai trophy rajtja. Szerencsére az elején indultunk a mezőnynek, így volt némi esélyünk arra, hogy normális időbe érjünk célt és fogunk tudni aludni végre egy jót. Kilenckor rajtolt az első versenyző, majd percenként a többi. Olyan negyven perc autókázás után elérkeztünk egy nagyon gyanús helyre. Tájolni kellett át egy lápos területen, aminek a végén ki tudja merre kell tovább haladni. GPS és laptop segítségével felrajzoltam, hogy hova kéne kilyukadni, de nem találtam kerülőt. Közben a hozzánk csapódott quadosok zümmögtek körülöttünk, mint a méhek a méhkas körül. Végül nem volt más hátra mint előre és belevágtunk lesz ami lesz alapon. Kísértetiesen hasonlított a szituáció az egy nappal előttire, jobbról most is hagytunk el autókat, köztük Roky Zolit, akitől ezúton is bocsánatot kérek, hogy nem álltam meg segíteni, de ha megálltam volna akkor már ketten lettünk volna beragadva a láposba. Annyira süppedt, hogy még az első nyomban se lehetett nagyon haladni előre. Közben engem meg Karesz követett, akit egy Suzukis cimbora megkért, hogy húzza már át ezen a szakaszon, mert nincs első hajtása. Így hát még a szárazon a 4Runner mögé lett kötve a kis autó, amit úgy húzott át a tengelyig érő mocsáron, mint floki kutya a lábtörlőt. Utunk hirtelen balra fordult és egy töltés szerűségre mentünk fel. Egy pár méter múlva utolértünk egy autót, amit gazdája balra le kormányzott a töltésről és elakadt. Próbáltuk visszahúzni őket csörlővel, de sajnos az eleje nem akart felkapni. A hely meg nagyon szűkösre volt szabva, így hát arra gondoltam, hogy elé kerülök és megpróbálom úgy csörlőzni. Leelőztem a kocsit, de sehol se találtam megfordulásra alkalmas terepet, viszont vendégmarasztalót annál többet. Nem látszott, hogy merre megy a töltés iránya és egyszer csak egy y elághoz értem. Rossz irányt választottam, mert szinte azonnal elsüllyedtem. Kareszék közben megérkeztek én meg az y-nál vártam és irányítottam őket a helyes irányba. Elém álltak, majd rájuk kötöttem és csörlővel vissza húztam magam fel a töltésre. Utunk további része normálisnak tekinthető, bár volt még egy megsüppedős jelenetünk, ahol nem volt mihez kötni a csörlő kötelet és még az ekét be kellett üzemelni. Jól beleharapott az eke a talajba, majd a kötél egyre csak feszesebb lett, mígnem a Hilux egyszer csak elindult. Mögöttem Kareszék is elásták magukat, de miközbe én a Hilux-ot mentettem, őket más segítette ki és egy ötven méterrel arrébb párhuzamosan az én nyomom szerint jöttek, ahol nem volt ennyire vészes a helyzet. Olyan éjjel egy óra lehetett már és még volt bőven vissza az itinerből. Karesz többször is felhívta a figyelmem arra, ha nem látom a fényeit, akkor elaludt. Mellesleg az többször is előfordult, hogy amíg mi megálltunk egy KP-nál pecsételni éber Karesz aludt mint a maci a málnásba. Aztán egyszer csak elfogyott az itiner és végre valahára beértünk a célba. Ismét az elsők közt voltunk akik ezt elmondhatták magukról. Ekkor a méterszámlálónk 41km-t mutatott. Zuhanyoztunk, aztán lepihenés és alvás amíg jól esik.

Ezt nagyon szépen meg is terveztem, de sajnos ez nem így történt. Ugyanis hajnali háromnegyed hatkor kedves és teljesen józan Jánosunk olyan ordításba kezdett, hogy még a holtak is felkeltek. Egyre csak Hozézott, meg hogy kelljek fel, mert mindenki el van akadva, és hogy én vagyok az utolsó reménység, mert a szervezők is elakadtak, meg minden csörlő szétszakadt, leégett és lemerült, szóval hogy mennyek és segítsek. Hát eltelt egy pát perc mikor felébredtem teljesen a kocsiba. Jani beült mellém, majd telefonon kaptunk egy koordinátát. Gyorsan bepötyögtem rá az éjszakai trekkre, hogy lássam merre is van az a hely ahol az a sok ember még bulizik. Ez a hely nem volt más mint a töltés közepe. Az itiner szerinti haladási irányt elég volt egyszer teljesíteni. Mellesleg azon a szakaszon láttam egy GAZ66-ost traktorkerekekkel, amit a gazdái otthagytak, mert elsüllyedt. Szóval ez az irány kilőve. Marad tehát a másik vége. Na ez azért jobb állapotú volt és még mielőtt nagyon közel mentem volna az ominózus helyszínhez, félreálltam viszonylag szárazabb füves területen. Oda gyalogoltam és üdvözöltem a derék harcosokat, akik jelentést tettek, miszerint innen ahol épp állunk kb. 150 méterre hátrébb ott hátul az a szürke pont az a Burglar Patrolja és csak három kerék hajtása van, mert valami megadta magát az első láncban, mellesleg a csörlője nem működik, mert minden akksiját lemerítette a mentések során, ja és nagyon el van süllyedve. Itt közvetlen előttünk, meg épp látható, ahogy Bagooly próbálja a TLC-t visszatenni a töltésre több kevesebb sikerrel. Nekik meg az éjjel csörlőzés közben a kötél valami oknál fogva rosszul tekeredett fel a dobra és szétszakadt. Helyet cseréltünk a kocsikkal és én a Hilux-al szembe álltam Burglar Patrol-jával, köztünk meg több mint 100 méternyi kötél. Engem lehorganyoztunk a mögöttem álló kocsikhoz, majd mikor elkezdtük volna a húzást Burglar CB-n közölte, hogy ez nem lesz így jó, mert ha elszakad a kötél valahol akkor csúnyán fog nézni, amikor 50 méter acélsodrony és 20kg sekli berepül a szélvédőjén. Mellesleg ez nekem is megfordult a fejembe, de reméltem ő nem fogja szóvá tenni. A gond az az volt, hogy az a száz méter ami köztünk volt az enyhén szólva nagyon szét volt járva és nagyon mély nyomok voltak. Végülis nem volt más választásom, bementem. Rettenetesbe tettem a sebváltót és padlóig nyomtam a gázt, hogy minél nagyobb sebességet érjek el, mert a nyomok nem voltak mértékadó irányok, mivel ezen a szakaszon több csapás is vezetett le a töltésről. Ha lassan megyek bármelyik ezek közül keresztbe fordít és ott maradok mint a fene. Fizikából kettes voltam, de azt azért megtanultam, hogy a test az eredő vektor irányába fog haladni. Ebből a gondolatmentből született meg az alacsony szintű röppályám amit majdnem végig tartani is tudtam. Persze az utolsó résznél elfogyott a lendület és beálltam mint szög a falba. Nem volt nagy gond kötéspontot keresni, mert egyszerűen csak ráakasztottuk a kötelem a Patrolra. Miután kiszabadultam ott álltam a Burglar előtt egy kb. tíz méteres száraznak mondható részen. Kiépítettük a horgony pontomat, ami a TLC a Roky és egy másik Patrol összekötéséből állt, hogy biztos legyen. Beállítottuk a kötélhosszt és a csörlőmön egy oldalra pakoltam fel a kötelet, hogy a húzásnál a legalsó sorban dolgozhasson. Elkezdtük a mentést, mindenki félreállt, Burglar fél egyben forgatta előre a kerekeit, én pedig kezeltem a csörlőt. A kevlár kötél folyamatosan csak feszült csak feszült, de a Patrol még nem mozdult. Közbe CB-n kérdeztük a horgonyt, hogy ők nem e csúsznak mifelénk? A válasz az az volt, hogy egyhelyben állnak, lábuk a féken. Közben tovább feszült a kötélzet és egyre csak közelebb került a Hilux a Patrolhoz. Ez nem lehet igaz! Mondom, most fogom elszakítani a kötelemet. Amikor ez végig futott a fejembe abba a pillanatban hallom, hogy a hiraulika szivattyúm biztonsági szelepe lefúj és nem tud több erőt kifejteni. Ilyen még nem volt. Több mint 4 és fél tonna húzóerő nem volt elég. Visszalazítottam a kötelet és közelebb álltam, mert csigával próbáljuk meg ismét. Közben a horgonyt is rendezni kellett. Minden készen állt a húzáshoz. Hát hadd szóljon! Ismét feszül a kötél, Hilux megy egyre csak közelebb, majd egyszer csak hopp! Megmozdul a Patrol és abban a pillanatban a befékezett Hilux-szal együtt kb. 20 cm csúszik a horgony felé a két autó. Ilyet még nem láttunk, pedig egy párat már csörlőztünk. Ekkora energia volt a horgony kötélbe tárolva, hogy a két autón ekkorát húzott! Innen már felgyorsultak az események. Nekem meg kellett fordulnom, de lecsúsztam a töltésről, majd visszacsörlőztem magam. Elindultam kifelé, hasonló technikával és elvvel mint befelé, de nem sokáig jutottam. Burglar szintén. Majd összekötöttük a két kocsit és egyszerre húztam magamat és a Patrolt. Végül kiértünk és nagyon kipihenve, fájó szívvel búcsút vettünk eme szép helytől. A célba beérve vigyorgó arccal pakoltuk össze sátorfánkat, majd az eredmény hirdetés után búcsúztuk egymástól és mindenki hazament...

Köszönjük eme futamot a szervezőknek!

NNHoze

2005. 08. 05-07. - III. Császártöltés trophy - Adrenalin 4x4 SE

2005. 08. 05-07. - péntek-vasárnap Az igazat megvallva először nem volt túl nagy a lelkesedésem, mert nem igazán rajongok a homokért. Mivel a mi vidékünkön a homok ritkaságnak számit ezért nincs túl nagy gyakorlatom a homokban való autózásban. Pótolandó e hiányosságom mégis rávettem magam a részvételre. No meg persze úgy nézett ki, hogy szinte mindenki aki számit ott lesz. Többek között Karesz [4Runner], Ro-bika [Range Rover], Bagoolyék [TLC], Zoliék [Roky] és még sokan mások, akikkel szívesen találkozom az ilyen eseményeken. Pénteken délután Bagoolyos négy órakor indultunk azaz ötkor. Az eső szinte megállás nélkül esett, de mire odaértünk Császártöltésre még a nap is kisütött. A főúton tábla jelezte: off-road jobbra. 900 méter és máris a fák között előbukkan az off-road kemping sok-sok terepjáróval és sátorral. Minket "Hutyutyu Gabi" várt aki a sátorhelyet biztosította számunkra. Sátrat vertünk és közben nagyokat vicceltünk. Józsiék az off-road hadsereget üzembe helyezték ami a három quad utánfutóról való levétele és a TLC kerékcseréje jelentett. Időközben Karesz is előkerült, aki Várpalotáról igyekezett ide. Egyre csak gyűlt a társaság és a tábor alaphangereje és jókedve is emelkedést mutatott. Közben kimentünk kávézni a falu első kocsmájába, ahol tanúi lehettünk Császártöltés egy szokványos hétköznapi este hangulatának. Már besötétedett amikor visszaindultunk. Az aszfaltról letérve egy kisebb speciál volt az út közepén amit kedves Jánosunk BMW típusú személygépkocsijával teljesíteni próbált. Mondom csak próbált mert ekkora már egy páran megástuk 33"-as és 35"-ös gumikkal és hát ahhoz, hogy átjusson legalább a bömbi végsebességének a kétszerese kellett volna. Megkereste a vonószemet majd egy kis segítséggel vissza húztuk. Persze a dagonya mellett ott volt a kikerülési lehetőség is, amit ezen akció után jobban preferált. Az éjszakai trophy elkezdődött. Egymás után rajtoltak az autók. Mi valamikor a vége felé kerültünk sorra. A startnál rémisztgetni próbáltak, hogy jaj mekkora víz van az útvonalon, meg hogy vigyük magunkkal kétnapi hidegélelmet, de mi ezen csak jót mosolyogtunk. Miután elrajtoltunk a mosoly hamar eltűnt az arcunkról, mert kb. negyed órás autózás után egy nagy rétre értünk ki, ahol nyomot nem igazán véltünk felfedezni. Viszont egymás után álltak az autók valamiért? Hát gondoltuk csak pihennek, így jobbra mellettük elkezdtünk előre törni. Az első métereket is már nagyon érdekesen tettük meg, de ami az után várt minket arra aztán tényleg senki se számított. Ahogy haladtunk el az álló kocsisor mellett láttuk ám, hogy itt aztán mindenki küzdd az életéért és egymáshoz csörlőzik magukat, mert más nem igen volt amihez kötni lehetett. Közben meg-meg fogja valami süppedős a Hilux-ot is, de az a lendületéből nem veszítve haladunk tovább az egyre csak mélyebb vizenyős területen. Már kezdtem a megbarátkozást a tájjal, mivel tutira vettem, hogy mi is úgy végezzük pillanatokon belül mint a bal oldalon felsorakozottak. A döbbenet az arcomra fagyott mikor egyszer csak a motorháztető is víz alá került, de nem álltunk meg és átjutottunk a rázós részen. Közben utolértünk egy előttünk haladót és meg kellett, hogy álljunk. Huh. Ez kemény volt. A lényeg, hogy átértünk és nem akadályozzuk a többieket a szabad haladásban. KP volt egy karón, amit begyűjtöttünk és haladtunk volna tovább, ha nem Ausztrália felé vette volna az irányt a kocsi és nem ássa be magát tengelyig. Szerencsére még ott volt az előttem megállt kocsi, amihez rákötöttünk és csörlővel szépen kihúztam magam az ingovány fogságából. Egy darabig még ezt az élményt próbáltam feldolgozni, de hamar eszmélni kellett, mert ismét egy marasztaló helyre érkeztünk. Kiszálltam és szemügyre vettem a terepet. Látszott, hogy az a nyom ahol egy kocsi már elhaladt nem sok jót ígér, ezért mindenképp új nyomot kell csinálni. A veszélye annak, hogy a kétméteres gazban egy 500kg-os szalmabálának ütközünk szó ami szó nagy volt. Megpróbáltam az utat gyalog végigjárni először, majd úgy vágtunk neki. Szerencsére ismét sikeres volt az átkelés, nem úgy mint egy UAZ-os versenytársnak, aki a háromnegyedénél elsüllyedt. Természetesen megfordultunk a száraz részen és csörlővel kihúztuk az mocsárból. Haladtunk tovább, de most már az UAZ-os is csapódott hozzánk. Elérkezett a következő rizikós rész. Ismét gyaloglás következett. A ruházatom komfortját a gumicsizma rendszeres kiöntése és a zoknim kicsavarása jelentette, mert szinte állandó volt ezeken a helyeken a fél méternél is mélyebb víz. A nyom egyszer csak egy facsoporthoz ért amit jobbról is és balról is meg lehetett kerülni, majd ment tovább a sötétségbe. A balos nyomba kedves UAZ-os társunk dagonya bérletet váltott és úgy döntött, hogy megvárja amíg kihúzza valaki. Gondoltam miért ne segítsünk megint, jobbról mi sem egyszerűbb az előre jutás. Ja, gondoltam én. De mikor a kerülést megkezdtem és oda értem a jobbos nyomba egyszer csak a Hilux fejlámpái megvilágították az előttem elterülő problémát, ami azonnal a motorháztetőig ért és furcsa bugyogó hangot hallatott. Nem rémüldöztem, az előbb már úgyis mondtam magamban, hogy ez rosszabb már nem lehet és a fél kettőt padlóig nyomtam. A mutatvány sikeres volt. Szemtanúk elmondása szerint a platóm teljesen víz alatt volt. Az UAZ közben kiszabadult és Roky Zoli következett. Felhasalt. Megkötöttük és vissza húztuk. Újra megpróbálta és végül átjutott. Utunk további része is akciókban gazdagon telt. Egy kis idő múlva Karesz, akivel együtt mentem szólt, hogy mintha nem lenne első hajtás a 4Runner-en. Előjele nem volt, nem recsegett, nem kattogott. Megemeltük jack-el a Toyotát és elkezdtük vizsgálgatni. Végülis nem találtunk rendellenességet, így összekötöttük a két kocsit és kimentünk a legközelebbi aszfaltos útra. Karesz visszament a táborba mi meg folytattuk a kiképzést. A speciálok nem nekünk voltak kitalálva és mindenhol nagy várakozás előzte meg a sorrakerülést. Elértünk egy patakhoz amin öt darab farönk volt híd gyanánt lefektetve. A feladat az lett volna, hogy rögzítsük úgy a fákat egymáshoz, hogy kocsival át tudjunk kelni rajta. Ehhez már nagyon fáradtak voltunk és rizikós lett volna a sáros, csúszós fákon átmanőverezni a Hilux-ot. Csúnyán bele lehetett volna esni, amint az később kiderült volt akinek ez sikerült is. Kerültük és folytattuk utunkat a cél felé, ami már kezdett közeledni, de még úgy a negyede vissza volt. Ezen a szakaszon már könnyebb volt a haladás és versenyzőkkel is ritkábban találkoztunk. Olyan háromnegyed négy körül érkeztünk meg így mi voltunk a negyedikek akik a célvonalon áthaladtak. Az éjszakai össztáv 57km-re sikeredett a kisebb kitérőkkel együtt. Karesz már az álmok álmát aludta kocsijába, a tábor meg kihalt volt. Mindenki még kint volt és küzdött. Raktam fát a tábortűzre és egy jó zuhanyzás után nyugovóra tértünk. A szombat reggel elég hamar eljött. Félkómásan kóválygott a mezőny már ébren lévő része. A szervezőktől kérdeztük a mai napi feladatokat, de mint kiderült nappali trophy az ugyan nem lesz, de a triál szekciók nyitva vannak előttünk. Mivel se én se Karesz nem rajongunk a triálozásért, ezért nekiálltunk megnézni a 4Runner-t, hogy mitől ment el az első hajtása. Karesz nem mondta az éjjel, hogy már régebben volt valami szerelés a jobb első féltengelynél és a zégergyűrű ami biztosítja a kerékagyban enyhén szólva is meg volt fáradva. Ez volt az oka, hogy elment az első hajtás, mert a féltengely befelé kicsúszott az agyból ezért a diferenciálmű folyamatosan szétdiferált és nem jutott nyomaték a bal kerékre. Szerencsére a rücnik nem sérültek meg. A hibát gyorsan javítani tudtuk egy M8-as csavarral és egy nagy tányéralátéttel amit a féltengely végébe tekerünk be, így megakadályozva, hogy az becsússzon. A szerelésnek még azért nem volt vége. Az önindító is vacakolt, így hát azt is levettük. Szétszedtük és lám lám a behúzó kontakt meg volt égve és rágódva. Megtisztítottuk és összeszereltük. Innen kezdve volt ismét két működőképes nagyautónk és mivel a lelkesedésünk se hagyott alább, ezért elindultunk megjárni a múlt éjszakai szakasz legdurvább részeit. Természetesen a fő célunk a videózás volt. Minden pocsolyába háromszor kellett belemenni, mígnem sikerült jó felvételt csinálni. A nagy dagonyánál több kört is megtettünk és csak egyszer hasalt meg a Hilux, de onnan is kiszabadult önerőből. Persze találtunk olyan részeket, ahonnan csak csörlővel tudtunk kijönni, de az már csak részlet kérdése volt. Nagyon jót autóztunk és hát megérte visszajönni erre a szakaszra, mert a táj szépsége lenyűgöző volt, amit éjjel nem láthattunk. A nap kezdett lefelé menni, így hát mi is próbáltuk az irányt a táborhely felé venni. Fáradtan, vizesen, éhesen értünk be a táborhelyre ahol a többiek a triálozást maguk mögött tudva "relaxáltak" és várták az éjszakai futamot. Mivel már minden ruhám vizes és sáros volt, össze guberáltam a legszárazabb példányokat a csizmámból ismét kiöntöttem a vizet, majd a kocsma felé vettük az irányt, ahol némi melegszendvics és kapuccsinó formájában próbáltuk roborálni magunkat. Épp lenyeltük az utolsó falatot, mikor sietve berobogtunk a falu központba, mert a falunapok alkalmából onnan indult az éjszakai trophy rajtja. Szerencsére az elején indultunk a mezőnynek, így volt némi esélyünk arra, hogy normális időbe érjünk célt és fogunk tudni aludni végre egy jót. Kilenckor rajtolt az első versenyző, majd percenként a többi. Olyan negyven perc autókázás után elérkeztünk egy nagyon gyanús helyre. Tájolni kellett át egy lápos területen, aminek a végén ki tudja merre kell tovább haladni. GPS és laptop segítségével felrajzoltam, hogy hova kéne kilyukadni, de nem találtam kerülőt. Közben a hozzánk csapódott quadosok zümmögtek körülöttünk, mint a méhek a méhkas körül. Végül nem volt más hátra mint előre és belevágtunk lesz ami lesz alapon. Kísértetiesen hasonlított a szituáció az egy nappal előttire, jobbról most is hagytunk el autókat, köztük Roky Zolit, akitől ezúton is bocsánatot kérek, hogy nem álltam meg segíteni, de ha megálltam volna akkor már ketten lettünk volna beragadva a láposba. Annyira süppedt, hogy még az első nyomban se lehetett nagyon haladni előre. Közben engem meg Karesz követett, akit egy Suzukis cimbora megkért, hogy húzza már át ezen a szakaszon, mert nincs első hajtása. Így hát még a szárazon a 4Runner mögé lett kötve a kis autó, amit úgy húzott át a tengelyig érő mocsáron, mint floki kutya a lábtörlőt. Utunk hirtelen balra fordult és egy töltés szerűségre mentünk fel. Egy pár méter múlva utolértünk egy autót, amit gazdája balra le kormányzott a töltésről és elakadt. Próbáltuk visszahúzni őket csörlővel, de sajnos az eleje nem akart felkapni. A hely meg nagyon szűkösre volt szabva, így hát arra gondoltam, hogy elé kerülök és megpróbálom úgy csörlőzni. Leelőztem a kocsit, de sehol se találtam megfordulásra alkalmas terepet, viszont vendégmarasztalót annál többet. Nem látszott, hogy merre megy a töltés iránya és egyszer csak egy y elághoz értem. Rossz irányt választottam, mert szinte azonnal elsüllyedtem. Kareszék közben megérkeztek én meg az y-nál vártam és irányítottam őket a helyes irányba. Elém álltak, majd rájuk kötöttem és csörlővel vissza húztam magam fel a töltésre. Utunk további része normálisnak tekinthető, bár volt még egy megsüppedős jelenetünk, ahol nem volt mihez kötni a csörlő kötelet és még az ekét be kellett üzemelni. Jól beleharapott az eke a talajba, majd a kötél egyre csak feszesebb lett, mígnem a Hilux egyszer csak elindult. Mögöttem Kareszék is elásták magukat, de miközbe én a Hilux-ot mentettem, őket más segítette ki és egy ötven méterrel arrébb párhuzamosan az én nyomom szerint jöttek, ahol nem volt ennyire vészes a helyzet. Olyan éjjel egy óra lehetett már és még volt bőven vissza az itinerből. Karesz többször is felhívta a figyelmem arra, ha nem látom a fényeit, akkor elaludt. Mellesleg az többször is előfordult, hogy amíg mi megálltunk egy KP-nál pecsételni éber Karesz aludt mint a maci a málnásba. Aztán egyszer csak elfogyott az itiner és végre valahára beértünk a célba. Ismét az elsők közt voltunk akik ezt elmondhatták magukról. Ekkor a méterszámlálónk 41km-t mutatott. Zuhanyoztunk, aztán lepihenés és alvás amíg jól esik. Ezt nagyon szépen meg is terveztem, de sajnos ez nem így történt. Ugyanis hajnali háromnegyed hatkor kedves és teljesen józan Jánosunk olyan ordításba kezdett, hogy még a holtak is felkeltek. Egyre csak Hozézott, meg hogy kelljek fel, mert mindenki el van akadva, és hogy én vagyok az utolsó reménység, mert a szervezők is elakadtak, meg minden csörlő szétszakadt, leégett és lemerült, szóval hogy mennyek és segítsek. Hát eltelt egy pát perc mikor felébredtem teljesen a kocsiba. Jani beült mellém, majd telefonon kaptunk egy koordinátát. Gyorsan bepötyögtem rá az éjszakai trekkre, hogy lássam merre is van az a hely ahol az a sok ember még bulizik. Ez a hely nem volt más mint a töltés közepe. Az itiner szerinti haladási irányt elég volt egyszer teljesíteni. Mellesleg azon a szakaszon láttam egy GAZ66-ost traktorkerekekkel, amit a gazdái otthagytak, mert elsüllyedt. Szóval ez az irány kilőve. Marad tehát a másik vége. Na ez azért jobb állapotú volt és még mielőtt nagyon közel mentem volna az ominózus helyszínhez, félreálltam viszonylag szárazabb füves területen. Oda gyalogoltam és üdvözöltem a derék harcosokat, akik jelentést tettek, miszerint innen ahol épp állunk kb. 150 méterre hátrébb ott hátul az a szürke pont az a Burglar Patrolja és csak három kerék hajtása van, mert valami megadta magát az első láncban, mellesleg a csörlője nem működik, mert minden akksiját lemerítette a mentések során, ja és nagyon el van süllyedve. Itt közvetlen előttünk, meg épp látható, ahogy Bagooly próbálja a TLC-t visszatenni a töltésre több kevesebb sikerrel. Nekik meg az éjjel csörlőzés közben a kötél valami oknál fogva rosszul tekeredett fel a dobra és szétszakadt. Helyet cseréltünk a kocsikkal és én a Hilux-al szembe álltam Burglar Patrol-jával, köztünk meg több mint 100 méternyi kötél. Engem lehorganyoztunk a mögöttem álló kocsikhoz, majd mikor elkezdtük volna a húzást Burglar CB-n közölte, hogy ez nem lesz így jó, mert ha elszakad a kötél valahol akkor csúnyán fog nézni, amikor 50 méter acélsodrony és 20kg sekli berepül a szélvédőjén. Mellesleg ez nekem is megfordult a fejembe, de reméltem ő nem fogja szóvá tenni. A gond az az volt, hogy az a száz méter ami köztünk volt az enyhén szólva nagyon szét volt járva és nagyon mély nyomok voltak. Végülis nem volt más választásom, bementem. Rettenetesbe tettem a sebváltót és padlóig nyomtam a gázt, hogy minél nagyobb sebességet érjek el, mert a nyomok nem voltak mértékadó irányok, mivel ezen a szakaszon több csapás is vezetett le a töltésről. Ha lassan megyek bármelyik ezek közül keresztbe fordít és ott maradok mint a fene. Fizikából kettes voltam, de azt azért megtanultam, hogy a test az eredő vektor irányába fog haladni. Ebből a gondolatmentből született meg az alacsony szintű röppályám amit majdnem végig tartani is tudtam. Persze az utolsó résznél elfogyott a lendület és beálltam mint szög a falba. Nem volt nagy gond kötéspontot keresni, mert egyszerűen csak ráakasztottuk a kötelem a Patrolra. Miután kiszabadultam ott álltam a Burglar előtt egy kb. tíz méteres száraznak mondható részen. Kiépítettük a horgony pontomat, ami a TLC a Roky és egy másik Patrol összekötéséből állt, hogy biztos legyen. Beállítottuk a kötélhosszt és a csörlőmön egy oldalra pakoltam fel a kötelet, hogy a húzásnál a legalsó sorban dolgozhasson. Elkezdtük a mentést, mindenki félreállt, Burglar fél egyben forgatta előre a kerekeit, én pedig kezeltem a csörlőt. A kevlár kötél folyamatosan csak feszült csak feszült, de a Patrol még nem mozdult. Közbe CB-n kérdeztük a horgonyt, hogy ők nem e csúsznak mifelénk? A válasz az az volt, hogy egyhelyben állnak, lábuk a féken. Közben tovább feszült a kötélzet és egyre csak közelebb került a Hilux a Patrolhoz. Ez nem lehet igaz! Mondom, most fogom elszakítani a kötelemet. Amikor ez végig futott a fejembe abba a pillanatban hallom, hogy a hiraulika szivattyúm biztonsági szelepe lefúj és nem tud több erőt kifejteni. Ilyen még nem volt. Több mint 4 és fél tonna húzóerő nem volt elég. Visszalazítottam a kötelet és közelebb álltam, mert csigával próbáljuk meg ismét. Közben a horgonyt is rendezni kellett. Minden készen állt a húzáshoz. Hát hadd szóljon! Ismét feszül a kötél, Hilux megy egyre csak közelebb, majd egyszer csak hopp! Megmozdul a Patrol és abban a pillanatban a befékezett Hilux-szal együtt kb. 20 cm csúszik a horgony felé a két autó. Ilyet még nem láttunk, pedig egy párat már csörlőztünk. Ekkora energia volt a horgony kötélbe tárolva, hogy a két autón ekkorát húzott! Innen már felgyorsultak az események. Nekem meg kellett fordulnom, de lecsúsztam a töltésről, majd visszacsörlőztem magam. Elindultam kifelé, hasonló technikával és elvvel mint befelé, de nem sokáig jutottam. Burglar szintén. Majd összekötöttük a két kocsit és egyszerre húztam magamat és a Patrolt. Végül kiértünk és nagyon kipihenve, fájó szívvel búcsút vettünk eme szép helytől. A célba beérve vigyorgó arccal pakoltuk össze sátorfánkat, majd az eredmény hirdetés után búcsúztuk egymástól és mindenki hazament... Köszönjük eme futamot a szervezőknek! NNHoze